Így válasszon légzésfigyelőt

A légzésfigyelő napjainkban az egyik legfontosabb babaholmi, amit minden kismama az első kiegészítők között szerez be. A csecsemőhalálozás pontos okai a mai napig nem tisztázottak. 1 éves kor alatt, szinte bármikor, előjel nélkül bekövetkezhet a tragédia. Ennek megelőzésében nyújt segítséget a légzésfigyelő.

A légzésfigyelő felügyeli a baba légzését akkor is, amikor a szülők (is) épp pihennek. Amint bármiféle rendellenességet észlel a készülék a légzésben, rögtön jelez a szülők számára, akik így még időben közbe tudnak lépni, a tragédiát megelőzve.

A légzésfigyelő nem az a fajta eszköz, amit érdemes lehet használtan beszerezni. Ha mégis erre kerülne a sor, rendkívül fontos, hogy a szülők a gyártóval ellenőriztessék a készülék megfelelő működését.

Amire érdemes lehet figyelni a légzésfigyelő kiválasztása során, annak hatótávolsága. Fontos, hogy a hatótávolság kellően nagy legyen ahhoz, hogy az eszköz szülői egysége jelezni tudjon, ha rendellenességet észlel a baba légzésében.

A légzésfigyelők között vannak lapok, melyeket a babaágyba kell helyezni, és vannak mobilisabb, pelenkára csíptethető darabok. Amennyiben a szülők a légzésfigyelő lapot választják, úgy a vásárlás előtt ajánlatos figyelembe venni a gyermekágy méretét. Ha a légzésfigyelő túl kicsi, a baba alvás közben könnyen lefordulhat róla, aminek következtében az eszköz téves riasztást adhat a szülők felé, vagy épp nem jelez, mikor valós a baj.

Sok légzésfigyelő egyben bébiőrként is funkcionál, mely komplexebb eszközökkel a szülők már nem csak a baba légzését, de minden tevékenységét nyomon követhetik a nap, vagy az éjszaka során.

Back to Top