Várandósan a volán mögött

Mindenki számára izgalmakkal, sőt, stresszel jár együtt az autóvezetés megtanulása, hiszen olyan dologról van szó, amihez egyáltalán nem értünk és hatalmas felelősség nyomja közben a vállunkat.

És főként igaz ez azokra a hölgyekre, akik áldott állapotban vannak és úgy ülnek be a volán mögé annak érdekében, hogy terhesség alatti tanuljanak meg vezetni. Éppen ezért ez egy igen komoly döntés a részükről, de igaz, célravezetőbb most túl lenni ezen a feladaton, mint 9 hónappal később. Hiszen a terhesség alatti vezetés esetén csak magunkkal, az autóval és a forgalommal kell foglalkoznunk, viszont ha már egy csecsemő is ül mögöttünk, plusz stressz faktornak vagyunk kitéve.

Amellett, hogy a várandósság különféle kellemetlenségekkel jár együtt, például az állandó vizelési inger vagy a nagy pocak miatt a helyek szűkössége, mégis célra vezetőbb lehet a terhesség alatti vezetés megtanulása, hiszen rutinra tehetünk szert azelőtt, hogy a plusz egy fő miatt is külön felelősséget éreznénk.

Back to Top